Hogyan segíthetsz a barátodon, ha látod, hogy bántalmazó kapcsolatban él?
Gáborral együtt jártunk egyetemre. A suli alatt és utána sokáig zenéltünk egy közös alternatív bandában, úgyhogy közvetlen szemtanúja voltam, amikor összejött Julival, az egyik csillogó szemű rajongóval. Juli eleinte közvetlen és barátságos lány volt, mindannyian kedveltük, együtt jártunk szórakozni, én is vittem Nórit, az akkori barátnőmet, szóval egyetlen felhő sem látszott a kapcsolatok ragyogóan tiszta egén.
Pár hónappal később viszont egyszer szemtanúja voltam, amikor Gábor az egyik koncert után szeretett volna meginni néhány sört, Juli azonban haza akart menni. Mikor nem tudta azonnal keresztülvinni az akaratát, erősen belebokszolt Gáborba. Megdöbbentem, mert korábban sosem láttam tőle ilyesmit. Gábor már akkor sem lepődött meg a barátnője agresszív gesztusán, így feltételezem, nem ez volt az első eset köztük.
Juli lassan kezdett megváltozni társaságban is. Például brutálisan féltékeny lett. Ha Gábor csak beszélgetett egy másik nővel, egyszerűen belerúgott, vagy színpadiasan kirohant a helyiségből. Korábban kifejezetten barátságos volt velünk, zenekartagokkal, aztán ez is megszűnt. Utálatos lett és mogorva, de azért lejárt a bulikra, hogy szemmel tartsa a barátját. Láttam Gáboron, hogy nagyon nyomasztja a dolog, ezért megpróbáltam beszélni vele, de kitért a téma elől. Ugyan már, Juli ilyen, nevetgélt idegesen. Ugat, de nem harap.
Pár hét múlva kiszállt a zenekarból. A munkahelyével indokolta, de tudtam, hogy Juli áll a háttérben. Nem volt zökkenőmentes a kilépés, haragudtunk rá, amiért váratlanul hagyott cserben minket. De kénytelenek voltunk belenyugodni.
Ezután évekig nem találkoztam sem vele, sem Julival. A basszusgitárosunk egyszer felugrott hozzájuk, mert valami megbeszélnivalója akadt volna Gáborral, de gyorsan eljött, mert szörnyen puskaporos volt a hangulat. Valamin összevesztek, Juli magas hangon visítozott, és azzal fenyegette Gábort, hogy hozzávágja a borospoharat. Nem sokkal később a volt vokalistánk, Szonja is összefutott velük egy moziban: Juli barátságosnak álcázott hangon beszélgetett vele, miközben néhány erősen mérgezett nyilat és vasvilla pillantást küldött a párja felé. Gábor lefogyott, mesélte Szonja szomorúan, beesett az arca és üres a tekintete. Még a mosolya is kifakult.
Beleborzongtam...
Megállítottam, összeölelkeztünk. Feszült elválás ide vagy oda, azonnal feltámadt bennem a segíteni vágyás, úgyhogy megkérdeztem, mi történt vele. Kertelés nélkül elmondta, hogy Juli megvagdosta egy ollóval, mert iszonyúan féltékeny lett az egyik kolléganőjére. Olyan színtelen hangon mesélt, hogy beleborzongtam. Élesen kérdeztem rá: miért csinálod ezt? Miért vagy együtt egy ilyen emberrel? Vállat vont. Sokszor most is kedves, és ha jó vele, akkor igazán jó, válaszolta. Meg különben is, nem tudom, hová mennék.
Ettől kezdve rendszeres kapcsolatban maradtunk. Fel nem mentem hozzájuk, tudtam, hogy Juli gyűlöl és veszélyesnek tart, de havonta egyszer-kétszer kávéztunk vagy megittunk egy sört munka után. Mindig érdeklődtem felőle, és éreztem, hogy a támogatásom sokat jelent neki. Gábor mellől az évek alatt eltünedeztek a barátok – Juli tett róla, hogy ne maradjon senkije: Gábor elmesélte, volt, hogy az ő telefonjáról küldözgetett bántó üzeneteket az ismerőseinek –, de én visszatértem az életébe. Altruizmusomnak megvolt a személyes oka is, annak idején az apám verte az anyámat, én pedig az apám haláláig nem tudtam tenni ellene. Nem akartam még egy embert cserben hagyni.
A változás mindig időbe telik. Gábor többször hagyta ott Julit, majd mindig visszaköltözött hozzá. Egy ideig bedőlt a fogadkozásoknak, a szép ígéreteknek, mint annyi más bántalmazott. Végül hallgatott rám. Sokat bátorítottam, hogy kérjen segítséget szakembertől, keressen egy terapeutát, aki kimondottan bántalmazással foglalkozik. A változást végül egy jó pszichológus hozta el. Gábor egy év alatt annyira megerősödött, hogy végérvényesen elköltözött Julitól. 5 év után. Hiába könyörgött, dühöngött, fenyegetőzött a lány, nem tért vissza hozzá. Hozzá, akinek minden jel szerint szintén segítségre lett volna szüksége, de ez már legyen az ő és a barátnői problémája.
Gábor azóta egyedül él egy kis albérletben, és nagyon boldog. Fontolgatja, hogy ismét hangszert fog a kezébe, én pedig örülök, hogy legalább egy kicsivel hozzájárultam a világ jobbá tételéhez. Tudom, hogy szerencsém volt: nem minden bántalmazott száll ki a kapcsolatából. Sőt.
Ne félj segítséget érni!
Ha bántalmazás ért, kattints ide, nem maradsz egyedül!