Már megvásárolható a 2024-es nyári Éva magazin!

Ha legközelebb szeretnéd, hogy rögtön postaládádba érkezzen kedvenc magazinod, akkor fizess elő rá ITT! Digitálisan is megszerezheted a legfrissebb, de akár régebbi számainkat is, ezt ITT teheted meg!

Fejlődésének jelenlegi szintjén az ember furcsa helyzetbe került: lélekben társas lény maradt, miközben technikai értelemben már nincs is akkora szüksége rá, hogy egy csoport tagja legyen. Őseink évek százezrein keresztül viszonylag kis csoportokban éltek, szoros hálózatot alkotó közösségek egymásra utalt tagjaiként. A technológiai fejlődéssel a társadalmi munkamegosztás egyre kifinomultabbá vált, az egymásra utaltság megmaradt, azonban már jó ideje nincs szükség arra, hogy az egyén fizikailag is a többiekkel való állandó kölcsönkapcsolatban élje le az életét.

„Megszabadultunk” ettől a kötöttségtől, ám ez a szabadság rengeteg lelki szenvedés forrásává vált. Evolúciós múltunkból örökölt hajlamaink ugyanis azt sugallják, hogy egy társas hálózat integráns részeként kell élnünk. Ha személyközi kapcsolataink meglazulnak, elsorvadnak, akkor ősi „ösztöneink” riadót fújnak: elszakadtunk a biztonságot jelentő csoporttól, veszélyben vagyunk, így nem élet az élet. Az elszigetelődés testi-lelki károkat okoz: közegészségügyi kutatások kimutatták, hogy a magány jelentős rizikófaktor például a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a cukorbetegség kialakulásában. Az elszigeteltség nagyjából annyit ront az egészségi állapoton, mintha valaki elszívna napi 15 szál cigarettát!

A társas kapcsolatok hiánya természetesen lelki értelemben is romboló hatású, megnöveli többek között a depresszió, a szorongás, az alvászavarok és az idő előtti szellemi hanyatlás valószínűségét. A közösségi média talán legnagyobb jótéteménye, hogy képes csökkenteni a társas elszigeteltség érzését. Állandó kapcsolatban lehetünk családtagjainkkal, barátainkkal, és szerezhetünk új ismerősöket is. Talán a világ legfölöslegesebb dolgának tűnik, hogy ha valaki rendel egy tejeskávét, lefotózza, és a képet körbeküldi mindenkinek, vagy megírja az ismerőseinek, hogy épp egy filmet néz, ami pocsék. Értelmetlen kommunikáció? Csak látszólag. Ugyanis ez pontosan az a fajta párbeszéd, amit őseink folytattak a csoportjukhoz tartozó társaikkal ötvenezer évvel ezelőtt.

A virtuális térben létrejövő csoportok nemcsak az összetartozás általános érzését nyújtják, hanem hasznos gyakorlati funkciókat is képesek betölteni. Ilyen például a lelki jóllét szempontjából rendkívül fontos ventiláció. Mindenki tapasztalta már, milyen sokat segít, ha az ember megszellőztetheti a vele történt, számára fontos eseményeket, elmesélheti valakinek, mi bántja. Sokszor már önmagában az is jó hatású, ha valaki beszél a gondjairól, érzelmeiről, mert pusztán annak hatására, hogy átgondolja, megnevezi a számára stresszt okozó történéseket, a dolgok máris más megvilágításba kerülnek. Ha ráadásul a hallgató együttérez a beszélővel, vigasztalja, támogatásáról biztosítja, esetleg új szempontokat nyújt a helyzet értelmezéséhez, a stressz biztosan csökkenni fog. A ventilációval csak egy gond van: legalább két ember kell hozzá. Ha valaki magában tartja az érzelmeit – vagy azért, mert nem szokott hozzá, hogy kifejezze őket, vagy mert nincs senki, akivel beszélhetne róluk –, az nem tudja igénybe venni a negatív érzelmek csökkentésének e hatékony módját, és bezárva marad saját keserűségébe. „Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat” – József Attila gazdag jelentéstartalmú sorai tökéletesen leírják ezt a helyzetet is: megtisztulni, igazi lelki nyugalomra lelni csak a másokkal való kapcsolatban lehet.

No persze a negatív érzelmek feltárása még nem garancia a sikerre, a ventilációt is lehet rosszul csinálni. Az egyik tipikus probléma, hogy a sérelmeit feltáró személy nem számol azzal, mennyi negatív érzelmet zúdít rá arra, akinek mesél. A ventiláció meghallgatása stresszt jelent, ezért ha valaki rászokik arra, hogy rendszeresen ugyanazoknak a családtagjainak vagy barátainak panaszolja el gondját-baját, számíthat rá, hogy idővel egyre kevesebb megértésre, támogatásra lel, és egykor együttérző hallgatósága menekülni kezd előle. Természetesen a hallgató is követhet el csúnya hibákat, például azzal, hogy láthatóan nem figyel az érzelmeit éppen feltáró személyre.

Nyilvánvaló, hogy a közösségi média önmagában nem oldja meg a lelki gondokat, de nagy érdeme, hogy megkönnyíti az emberek közötti kommunikációt, és ha tudunk élni a lehetőséggel, valóban javulhat a lelki közérzetünk. Lélektani szempontból fontos, hogy a közösségi média nemcsak az egyes emberek felé nyit utat, hanem a közösen felhalmozott tudáshoz is. Noha az internetnek általában véve is épp ez a lényege, a közösségi platformok különösen praktikus, a felhasználók által, saját szempontjaik szerint összegyűjtött információkincset tesznek elérhetővé. Ilyen, a marketing szakkifejezésével élve C2C – consumer to consumer, azaz fogyasztók közötti – kommunikáció akkor jöhet létre, ha az emberek közvetlenül kapcsolatba léphetnek egymással, és könnyen meg is találhatják azt, aki meg tudja adni a számukra szükséges felvilágosítást.

A pszichológia sokat foglalkozik a megküzdési stratégiákkal, vagyis azokkal a tipikus viselkedésmintázatokkal, amelyeket az emberek akkor alkalmaznak, ha problémahelyzettel, feladattal találják szemben magukat. Amikor valakinek olyasmit kell megoldania, amihez a saját tudása nem elegendő, jó stratégia, ha tanácsot kér olyanoktól, akiknek van tapasztalatuk az adott területen. Ha ki kell cserélni a tömítőgyűrűt a kávégépben vagy szükség van egy jó lábspecialistára, esetleg valaki robotporszívót szeretne venni, de nem ismeri az egyes típusok előnyeit és hátrányait, szinte biztos, hogy a közösségi felületeken gyorsan talál olyanokat, akik hasznos információval a segítségére lehetnek. Természetesen meg lehet nézni a forgalmazók, szolgáltatók hivatalos oldalait is, de a C2C kommunikáció nagy előnye, hogy itt az információk hitelesebbek, mert – legalábbis elvileg – nem érdekvezéreltek. Éppen ezért próbálják a gazdasági és politikai szerveződések az érdekeiket szolgáló információkat úgy elterjeszteni a közösségi térben, mintha azok magánszemélyektől származnának. Ismét az ismerős helyzet előtt állunk: a közösségi média megteremti a lehetőséget problémáink megoldására, de technikai fejlődésének jelenlegi fokán még nem képes megvédeni attól, hogy mások megtévesszenek minket. Vagyis a technika adott, de jobb, ha használatakor nem próbáljuk megúszni az értékelő gondolkodást.

A folytatás és a teljes cikk az ÉVA magazin nyári lapszámában olvasható! Már kapható!