A Botos testvérek bemutatkozó regénye, az Összetörve, kényes témát érint. A történet főszereplője roma fiatalember, aki már az anyaméhbe magába szívta, hogy a bőrszíne meghatározza az életét. Felesleges álmodoznia, terveket szőnie, az égben már megírták sorsát, a cigánynak nem jut sok, ennyi is legyen elég. A szerzőpárossal, Botos Claudiával és Botos Istvánnal beszélgettünk bemutatkozó kötetükről.

– A történet nehéz témát érint. A regény hőse, Krisztián roma fiatalember, aki nagy álmokat dédelget. A családja nem támogatja, biztatás helyett csak megvetést kap. Mi motiválta a történet megszületését?

– István: Testvéremmel közös álmunk, hogy az írói pályán érvényesüljünk. Sok történet ötlet van a fejünkben, amik megvalósításra várnak. Mikor elhatároztuk, hogy belevágunk az írásba, úgy gondoltuk, a bemutatkozó regényünk főhőse barna bőrű lesz. Egyrészről, mert mi is a kisebbség táborába tartozunk, másrészről azért, mert úgy látjuk, itthon a cigányság kétféleképpen jelenik meg a médiában, már ha szerepet kap egyáltalán. Legyen szó sorozatról vagy valamilyen szórakoztató műsorról, a cigány mindig a fő nevettető, a mókamester. Ez még a szerethetőbb karakter, de ott van a másik, az agresszív, buta, legtöbb esetben vidéki, akit senki sem kíván a szomszédjának. Mi szerettünk volna valami mást mutatni.

– Claudia: A nagymamánk nagy Barátok közt rajongó volt. Cigányasszonyként azonban hiányolta, hogy nem él roma család a Mátyás király téren. Igaz, a sorozat egyik karaktere félig az volt a történetben, mégis úgy lebbentették le a fátylat a készítők a szereplő származásáról, hogy ez milyen komoly tragédia. Ez mélyen bennem maradt, ahogy az is, hogy a hosszú évek alatt a sorozat kicsit se színesedett ezen a téren. Mi szeretnénk valami mást mutatni, olyat, amire sokan meglepődve nézhetnek, mondván, a cigány nem ilyen – hisz már él egy kép az emberekben a cigányokról, és nehéz megbarátkozni a gondolattal, hogy másmilyen is lehet. A regényünk főszereplője egyszerű, szerethető srác, akinek egy előítéletekkel teli világban kell harcolni az álmaiért. Álmai, vagy nevezzük céloknak, mindenkinek vannak, mégis azt tapasztalom, hogy a cigány- vagy a szegényebb közösségekben esély sincs az efféle magok elültetésére. Az ilyen környezetben felnövő fiatalok nem mernek nagyot álmodni. Félnek a kudarctól, nincs bennük harci szellem. Az Összetörve történetében nekik is akarunk üzenni. Sosem szabad feladni, és hagyni, hogy az élet, a sors vagy nevezzük akár Istennek, eldöntse, hol a helyük a világban. Ha hosszú és nehéz is lesz az az út, végig kell csinálni a kitűzött célért.

– A könyvben igen sötét világot teremtettetek, amelyben a bőrszín eldönti, hol a helye az embernek az életben. A főszereplő apja is gyakran hangoztatja, cigányként milyen lehetőségei vannak, már ha férfi: „egyszerű szakma, zene vagy börtön.” – Mit gondoltok, milyen ma Magyarországon romának lenni?

– István: Tetszik vagy sem, szívtelen világban élünk, amelyben tombol az előítélet. Nem kell ehhez barna bőrszín, lehetsz te túl magas, alacsony, kövér vagy sovány, az emberek egy része örömmel neked támad és kritizál a külső adottságaid miatt, mintha ehhez joguk lenne. Barna a bőrünk, tapasztaltunk kellemetlenségeket. Sajnos, ha bemegyünk a boltba, a biztonsági őr nem veszi le rólunk a szemét. Sokszor úgy érzem, a barna bőröm miatt az van a fejemre írva, bűnöző vagyok. A minap felszálltam a villamosra, az ellenőr senkihez nem ment oda, csak hozzám, remélve, nálam biztosan nem lesz jegy. De ezek még a könnyedebb sztorik, én a szerencsésebb táborba tartozom, akiket nem ér annyi atrocitás. Igaz, most a könyv miatt kaptunk már jónéhány kellemetlen megjegyzést. A kisebbség által a múltban elkövetett bűnöket a szemünkre vetik, mintha mi bármiről is tehetnénk. A regény rosszfiújával kapcsolatban is ért minket kritika, mondván, aki ennyire mélyről jön, nem beszélhet ilyen választékosan. Hát ez bizony előítélet, pont azért, mert a média megmutatta, hogy a vidéki cigányok milyenek, épp ezért kizárt, hogy másmilyenek is lehetnek. Egy iskolázatlan ember nem beszélhet választékosan. Én azonban azt mondom, mielőtt bárki azt állítaná, hogy nincs előítélet, és egyáltalán nem nehéz kisebbséginek lenni ma hazánkban, az vegye fel egy cigány cipőjét, és tegyen meg benne 10 kilométert, utána mesélje el a tapasztalatait. Röviden, nehéz a cigányok élete, de ezt nem lehet kifogásként használni arra, hogy az életben ezért nem sikerül valami.

– Claudia: Ha az emberek egy része meghallja, hogy cigány, hát megremeg a lábuk. Sajnos a mi népünk félelmet ébreszt. A legtöbben úgy gondolják, hogy a cigány az vagy bűnöző, vagy segélyen élő lármás ember. Erre a kérdésre ezért is nehéz válaszolni. Nem mondhatom azt, hogy a cigány makulátlan nép, ők a szegény áldozatok. Abban hiszek, hogy jó és rossz ember van, és csak ennek kellene számítania. A roma közösség nem csupán munkakerülőkből és börtöntöltelékekből áll, mint ahogyan azt sokan gondolják. Létezik egy másik oldal is, amelyet sokan hajlamosak figyelmen kívül hagyni, és nem akarják meglátni, megismerni őket. Azokat a férfiakat és nőket, akik tisztességgel dolgoznak nap mint nap, a legtöbb esetben kemény fizikai munkát végezve. Mi úgy gondoljuk, a cigány vagy a szegényebb rétegből jövő gyermekeknek sokkal nehezebb az útjuk. Számukra a kitörés lehetetlennek tűnik, és sokszor a zene az egyetlen reményük a jobb életre. Más területen nem is nagyon próbálkoznak, mintha eleve halálra lenne ítélve, hogy nekik bármi sikerülhet.

– A regény teljes egészében fikció, vagy van benne valamilyen személyes történet?

– István: Azt szokták mondani, hogy a legtöbb művész elrejt valamit saját magából a művében. Az Összetörve fikció, de könnyen lehet, hogy valamilyen személyes történet mégis bele lett csempészve. Hogy mi? Az titok.

– A könyvben kifejezetten tetszett, ahogy bemutattátok a főszereplő apját, miért is lett olyan, amilyen. Honnan merítettétek az inspirációt a karakter megalkotásához?

– István: Nem a saját édesapánkról mintáztuk. Úgy gondoljuk, a közeg, amiben felnövünk, sok esetben hatással van ránk. Hogy a későbbiekben milyen emberré válunk, ahhoz a családunk és a környezetünk is hozzájárulhat. Az, hogy mit látunk otthon a szüleinktől, milyen férfi lesz a fiúból, abban nagy szerepe van az apának. A nőkhöz való viszonyulást a fiú az apjától tanulja el, ami lehet példaértékű vagy taszító is. A könyvben Krisztián nem kér az apja életfelfogásából, teljesen az ellentéte. Sok roma családban előfordul, hogyha a gyereknek van egy álma, a szülő azonnal darabokra töri, mondván „cigányból nem lehet nagy ember”. Azt szerettük volna, ha a főszereplőnk nem tökéletes környezetből indul, megmutatva, hogy igenis van kiút, és mindig érdemes küzdeni, még a legnehezebb életkörülmények között is.

– A regényben számos karaktert megismerhetnek az olvasók. Azonban a szereplők mind férfiak, ez bír valamilyen jelentéssel?

– Claudia: Igen, szándékosan csak férfi karakterekben gondolkodtunk, mivel a következő történetünkben kizárólag a nőkre fókuszálunk. Az, hogy nem adtunk hangot a nőknek, azzal azt próbáltuk erősíteni, hogy a főszereplő apja, Roland hogyan vélekedett a nőkről. Vagyis a nő ebben a világban csak a szülésre jó, ne szóljon bele a férfiak dolgába.

– Ezek szerint már dolgoztok a következő regényeteken?

– István: Igen, már elkezdtük a munkát. Az Összetörve világában játszódik majd a történet. Ez egy teljesen új sztori, ám mégis kapcsolódik az Összetörvéhez. Ahogy Claudia is mondta, női karakterekkel dolgozunk, de egyelőre többet nem árulunk el.

Galériánkban hét magyar romafilmet mutatunk be!