Beszóltak a metrón, mert nem szóltam rá a nevetgélő kétévesemre - én se hagytam szó nélkül
![Borítókép: Beszóltak a metrón, mert nem szóltam rá a nevetgélő kétévesemre - én se hagytam szó nélkül](https://cms.static.marquardmedia.hu/data/cikk/317/317305.1160x480.jpg)
Igazán pozitív és kedves embernek gondolom magam. Sokat mosolygok és igyekszem figyelmes lenni nemcsak azokkal akik hozzám közel állnak, hanem általában mindenkivel. Naiv vagyok, de azért tudom hogy nem ez a jellemző.
Azért nem panaszkodom, mert szerencsére el szokott kerülni a gonoszság általában – de a minap a metrón olyan bántó megjegyzéseket kellett végighallgatnom, amiket senkinek se kívánok.
Egyik délelőtt elindultunk a kisebbik fiammal elintézni ezt-azt és jutalmul – mert annyira ügyesen viselte a sok jövés-menést - beadtam a derekam és felültünk négy - azaz nyolc, hiszen visszafelé is mentünk - megálló erejéig a metróra. Hiszen nincs is annál nagyobb jutalom - szerinte.
Már épp vissza fele tartottunk. Tény, hogy ekkor már a kétéves kisfiam kezdett fáradni. Ilyenkor előveszem az összes ismert mondókát, amit tudom hogy szeret és végigjátsszuk. Ez annyira jól sikerült, hogy már az első után fennhangon nevetett, pontosabban kacagott – ami a siker(em) egyértelmű jele.
A szemben ülő két hölgy ekkor elkezdett fennhangon (értsd: Én velük szemben ülve kristálytisztán hallottam minden szót) rólam és a kisfiamról beszélni a tömött metrón. Miszerint milyen neveletlen a kisfiú – „hát még az anyja, aki hagyja, hogy végig kiabálja a metrót”. Ott, egy metrómegálló alatt lettem hirtelen inkompetens, harsány, ingerlő Anyuka – aki nem neveli „rendesen” a gyerekét, nem mond neki nemet és még rá se szól.
Magamban sorra szórtam a szitkokat persze, de utána csak kedvesen rájuk néztem és megkérdeztem, hogy szeretnének-e nekem mondani valamit.
Az egyik hölgy ekkor csak annyit mondott, hogy „mindenkinek lehet véleménye”.
Magamban egyből gondoltam, hogy lehetni lehet – de senki nem kíváncsi rá.
De mondani csak annyit mondtam az utolsó pillanatban leszállás előtt, hogy:
"Még az a nagy szerencse, hogy egészen biztosan csodálatos Édesanyák és hibátlan, minden lelkisérüléstől mentes, tudatos és jól nevelt gyerekeket adtak a világnak."
Erre már nem mondtak semmit, én meg, meg se várva csak leszálltam és mentem dolgomra.