Nekik is szükségük van rá! Egyre több apa ambicionálja, hogy háztartásbeliként nevelje a gyerekeit
![Borítókép: Nekik is szükségük van rá! Egyre több apa ambicionálja, hogy háztartásbeliként nevelje a gyerekeit](https://cms.static.marquardmedia.hu/data/cikk/205/205907.775x400.jpg)
Az 1970-es évek óta egyre több amerikai apa dönt úgy, hogy főállású háztartásbelivé válik – írja a The Atlantic. Egész konkrétan megnégyszereződött a számuk: a 70-es években még csak 1 százalék volt azon férfiak aránya, akik otthon maradtak a gyerekükkel és nem terveztek a közeljövőben visszatérni a munkába, most pedig már 4 százalék. Ez a szám persze elhanyagolható az amerikai háztartásbeli nőkhöz képest, akik 28 százalékban lépnek ki a munkaerőpiacról és maradnak otthon a gyerekekkel egy 2016-i adat szerint.
Természetesen az otthon “ülő” apák között többen vannak, akik szeretnének visszatérni a munkába, hiszen a legtöbben nem engedhetik meg maguknak, hogy egész nap a gyerekkel legyenek.
Ugyanakkor 2012 óta egyre egyértelműbb a tendencia, hogy sok apa azért marad otthon a gyerekkel, mert így dönt, és jelentős részüket ki is elégíti a kiskorúakról való gondoskodás. Az Egyesült Államokban már külön szervezetük is van az ilyen apukáknak: a National At-Home Dad Network rendszeresen találkozókat szervez, segítő anyagokat állít össze és évente még konferenciájuk is van. Emellett pólókat és kapucnis pulcsikat is árusítanak “Apu nem bébiszitter, hanem gyereket nevel” felirattal.
![](https://cms.static.marquardmedia.hu/data/cikk/205/205911.640.jpg)
Mint fentebb kiderült, a gyerekeket otthon nevelő apa jelensége részben önálló választás, részben munkaerőpiaci kényszer eredménye. Ezzel együtt nyilvánvalóan ugrásszerűen nőtt Amerikában a dolgozó anyák száma a hatvanas évek óta.
Vannak olyan főállású apukák is, akik a közösségi médiában tudósítanak az életükről; az egyik legismertebb @TheDadMom néven lelhető fel az instagramon. Ő így meséli el a történetét:
"A nemünk nem kellene, hogy meghatározza, ki viszi haza a szalonnát és ki süti meg egy serpenyőben. A feleségem, Amy és én a templomban találkoztunk, és majdnem tíz éve házasok vagyunk. Mire megszülettek az ikreink, Amy egy nagy mobiltelefon-társaságnál dolgozott menedzserként. Az egészségbiztosítása és a fizetése sokkal jobb volt, mint az enyém, egyszerűen logikus volt, hogy én maradjak otthon. Rengeteg stigma veszi körül a főállású apukákat, akiknél a feleség a kenyérkereső, de az igazság az, hogy a sztereotípiáknak nincs közük ahhoz, hogy kiből lesz jó szülő.
Az emberek folyton azt kérdezik: – Mit csinálsz egész nap? – A válaszom ez: – Mármint azon kívül, hogy kialvatlanul pelenkákat cserélek, két üvöltő babát ölelgetek éjjel-nappal, az alvásidejükben takarítok és nulla szabadidőm van? Nos, semmi különöset!...
Utóirat: amíg ezt írtam, Gracie az arcomba köpött. Csak röhögni tudok, mi mást tehetnék?”