„Én akkor selejt vagyok?” Több, mint sorstársi fogódzó: 30 nő története a nehezített gyermekáldásról
![Borítókép: „Én akkor selejt vagyok?” Több, mint sorstársi fogódzó: 30 nő története a nehezített gyermekáldásról](https://cms.static.marquardmedia.hu/data/cikk/296/296032.775x400.jpg)
Sorszerűnek érzi, hogy petesejtleszívása és embrióbeültetése után 13 évvel, idén márciusban jött ki a nyomdából az az általa szerkesztett kötet, melyben harminc nő írja meg személyes történetét a nehezített gyermekáldásról. Varga Katkát annak idején személyes érintettsége, élethelyzete vitte abba az irányba, hogy a meddőség, a nehezített gyermekáldás mentális, lelki hátterébe ássa bele magát, s hogy segítsen sorstársain.
Szerettem volna, hogy karácsonyra összeálljon a könyvünk, de nem sikerült, csúsztunk. Így azt gondoltam, hogy akkor legyen a március, ami szintén egy emblematikus pont számomra, ezt tekintem a kislányom „nulladik” születésnapjának – mondja Katka. Először megkérem, az ő személyes történetével kezdjük.
„Én akkor selejt vagyok?”
37 éves voltam, amikor összeköltöztünk a párommal, akivel már korábban együtt voltunk, de aztán úgy hozta az élet, hogy szétmentünk. Neki akkor már volt két nagy lánya, elvált, elköltözött; mi pedig akkor kerültünk össze újra. Szerettünk volna közös családot alapítani, de a baba évekig nem kopogtatott. Először nőgyógyászhoz, majd meddőségi szakemberhez mentem és kiderült, hogy kétoldali petevezeték elzáródásom van; úgyhogy már csak a lombikkezelés az, ami szóba jöhet. Addigra már 40 éves voltam – meséli.
A harmadik lombikcentrumban történt meg végül a beavatkozás; ott találtam meg a helyemet. Az elsőt átszervezések miatt kellett otthagynom, a második helyen pedig emberileg egyáltalán nem tudtam egy hullámhosszra kerülni az orvosommal, aki addig-addig mondogatta, hogy mi a baj velem, mire megkérdeztem; hogy én akkor selejt vagyok?
Lélektől lélekig – Vörös Fonal, ami összeköt
A kislányunk végül nehéz terhesség után, csodálatos, természetes apás szüléssel jött világra 2008-ban. 2011 táján kezdtem el azt érezni, hogy nekem valami egészen mást kellene csinálnom, mint korábban; amikor is külkereskedelmi végzettséggel a nyelviskolai szakmában mozogtam. Ez a felismerés vezetett el oda, hogy létrehoztam a CsillagKuckót – későbbi mentálhigiénés, segítő kis „műhelyemet” - ám arról akkor még fogalmam sem volt, hogy pontosan mivel lesz megtöltve. Volt egy lakás, és csak annyit tudtam, hogy emberekkel és lélekkel szeretném megtölteni. Aztán 2013 végére állt össze, hogy a meddőség, a nehezített gyermekáldás mentális, lelki háttere, illetve azok oldása az, amivel foglalkozni szeretnék mélyebben.
Kezdetben, mint egy háziasszony ingyen beszélgettem az érintettekkel, majd később hivatásszerűen fogadtam a hozzánk érkezőket. Közben pedig elvégeztem a mentálhigiénés szakot a Károli Egyetemen. 2017-es utolsó félévemben itt egy olyan projektmunkát kaptunk feladatul, hogy szervezzünk meg egy több alkalmas, mentálhigiénés csoportfolyamatot. A miénknek a „Vörös fonal” nevet adtuk, ami onnan jött, hogy én még korábban megfordultam egyszer egy Vörös Sátor hétvégén, ami nagyon nagy hatással volt rám. Ez egy menstruációs beavatásról szóló zártcsoportos munka; anyaseb, kamasz-seb, menstruációs sebek gyógyítása céljából. Komoly lélektani folyamat volt, egy külföldi tréner segítségével.
Úgyhogy amikor az egyetemen megkaptuk ezt a feladatot, tudtam, hogy olyan nőkkel szeretném végig vinni ezt a 6 alkalmas csoportmunkát, akiknek nehézsége van a gyermekáldással. A csoportnak pedig az lett a neve, hogy Vörös Fonal – A babád útja hozzád. Ez a program azóta folyamatosan elérhető, csak a Covid szólt közbe. Éreztem, hogy még ezen kívül is sok minden van bennem, és hogy azzal valamit kezdeni szeretnék.
Könyv születik – mozgásban az utolsó pillanatig
2020 februárjában a Babagenetika Egyesület készített velem egy interjút és valahogy ennek a beszélgetésnek a végére gyulladt ki az a bizonyos lámpa a fejemben: csináljunk egy riportkönyvet a hús-vér életről!
Egy újabb szakkönyvet, száraz szakirodalmat viszont semmiképpen sem akartam, azt hiszem, abból van már – fogalmaz. Egy Vörös Fonal-as könyvet szerettem volna írni, de mire készen lettünk vele, már réges-régen túlmutatott a csoportmunkán. Eredetileg a címnek is azt adtam volna, hogy Vörös Fonal – A babád útja hozzád, de ezt végül lerövidítettük. Végtére is nem csak a csoporttagok történetei olvashatóak benne, hanem egyéni segítséget kérő vendégeinké is. Kezdetben úgy képzeltem el, hogy 21 történet lesz benne végül aztán 30 lett.
![](https://cms.static.marquardmedia.hu/data/cikk/296/296027.640.jpg)
Nem volt semmilyen korlátozás, az írást vállalók ott kezdték a történetüket, ahol szerették volna. A Covid miatt nem találkoztunk, mindenki megírta, és elküldte. Annyit kértem a hölgyektől, hogy az érzelmi fókusz legyen hangsúlyos, hogy azt figyeljék, érzelmileg hogyan alakult bennük a dolog. Nem csak „sikersztorikat” szerettem volna megjelentetni, hanem olyan nők történeteit is, akiknek még ugyan nem sikerült az anyává válás; de már készek arra, hogy ezt le tudják írni, meg tudják osztani.
Olyan is volt, akinek megszületett a babája, de nem akart írni, és akinek még nem, ő viszont szeretett volna írni. Utóbbiak között volt olyan, aki azt mondta, neki is segít a társai történetét elolvasni. Mert vannak benne olyan nehéz sorsok, életutak is, amik után azt gondolta, már nincs hova tovább. De, mint kiderült, mégis van.
Amikor meghúztam a vonalat a 30 történetes kéziratnál, akkor 9 lány volt, aki gyermektelen élettörténetet írt. Mire elkezdtük a könyv tördelését, addigra már csak 6. Végig mozgásban volt az egész – teszi hozzá. Rengeteg csodaszép visszajelzést kapok. Hálás vagyok ennek a 30 lánynak, a mi nagy, közös kötetünkért. Terápiás hatása lehet mindannyiunkra.