Hosszú sorok a női mosdók előtt, nem létező zsebek és életveszélyes egyenruhák: ilyen a gendervakság
![Borítókép: Hosszú sorok a női mosdók előtt, nem létező zsebek és életveszélyes egyenruhák: ilyen a gendervakság](https://cms.static.marquardmedia.hu/data/cikk/350/350420.1160x480.jpg)
Már megvásárolható a 2024-es tavaszi Éva magazin!
Ha legközelebb szeretnéd, hogy rögtön postaládádba érkezzen kedvenc magazinod, akkor fizess elő rá ITT! Digitálisan is megszerezheted a legfrissebb, de akár régebbi számainkat is, ezt ITT teheted meg!
![](https://cms.static.marquardmedia.hu/data/cikk/350/350424.640.jpg)
Egész évben olvasnivaló! ÉVA magazin 4 lapszámos nyomtatott előfizetés most ALL ACCESS ajándék digitális archívum hozzáféréssel a korábbi Éva lapszámokhoz.
A nőket arra szoktatja a társadalom, hogy csendben vegyék tudomásul a kényelmetlenséget
Nyugat-Európa egyes országaiban már a nemi kétosztatúságot is meghaladja a gondolkodás, elismerve a nem bináris, interszex és queer emberek létezését is. Ehhez képest a tudományos kísérletek, a dizájn és a közpolitika világának még odáig sem sikerült eljutni, hogy két nem van. Ott még él és virul az avítt megközelítés, miszerint csak egy nem létezik, a férfi (ahogyan maga az ember is alapértelmezetten férfi ) – a nő pedig nem különálló és egyenrangú nem, hanem a férfinak egy altípusa. Ahogy Simone de Beauvoir francia író, filozófus évtizedekkel ezelőtt megfogalmazta: „A férfi a Szubjektum, az Abszolútum, a nő a Másik.” Ha a nemek közti egyenlőség mégis szóba jön, akkor az csakis mennyiségi lehet, nem pedig minőségi; csakis formális, nem pedig tartalmi. Így áll elő a fent említett helyzet is: ha négyzetméterre ugyanannyi helyet kap egy épületben a férfi – és a női mosdó, akkor a gyakorlati végeredmény az lesz, hogy – többek közt a piszoárok jóval kisebb helyigénye miatt – egyszerre több férfi tudja elvégezni a dolgát, mint nő. (Hányszor láttál életedben férfimosdó előtt tolongást?)
Persze ez olyan dolog, amit nem illik szóvá tenni, legfeljebb viccelődve, „ilyen az élet” felhanggal, semmiképp sem a változás igényével, netán (eleve ez is milyen pejoratív szó!) lázadozva. Ahogy Virginia Santy dizájntanácsadó TED-beszédében fogalmazott: „A nőket arra szoktatja a társadalom, hogy csendben vegyék tudomásul a kényelmetlenséget.” Egyebek mellett arról kérdezte a hallgatóságát, hogy hányuk táskájában lapul kardigán. Sok női kéz emelkedett a magasba, hiszen a középületek átlagos hőmérséklete öt fokkal alacsonyabb, mint ami a nők számára ideális volna, így a nők számítanak rá, hogy fázni fognak. Mint Caroline Criado Perez írja Láthatatlan nők – így vesszük semmibe a népesség felét az adatokra épülő világban c. könyvében (ford. Kránicz Dorottya, Budapest: Gabo, 2019), az átlagos irodai hőmérséklet beállítására alkalmas formulát a 60-as években fejlesztették ki az átlagos 40 éves, 70 kilós férfi nyugalmi anyagcseréje alapján.
A férfit alapértelmezett embernek tekintő hozzáállás annyira általánossá vált, és annyira átszövi az életünket, hogy szinte el sem tudjuk képzelni, hogy másként is lehetne.
![](https://cms.static.marquardmedia.hu/data/cikk/350/350421.640.jpg)
Nem létező zsebek
Maradjunk először az enyhébb példáknál. Egy transznemű barátnőm említette egyszer, hogy a nemi átmenete után nehezen szokott hozzá, hogy most már állandóan táskát kell hordania magával. De kénytelen, mert – és ez az, ami még jobban irritálja – a női ruhákon nincsenek zsebek, vagy ha véletlenül akadnak, leginkább csak jelképes méretűek. Ránéztem a vállamon lógó táskámra, és belegondoltam, eddig eszembe sem jutott, mennyivel fesztelenebb lenne a mozgás, a gyaloglás, a mindennapi létezés nélküle. A tűsarkú cipőket egész életemben következetesen visszautasítottam – naivan azt hittem, ezzel aztán jól kivédtem minden kapitalista-patriarchális támadást a komfortos gyaloglás ellen. Nőként tényleg hozzászokunk a folytonos kényelmetlenségekhez, és ahhoz, hogy aztán adott esetben minket hibáztassanak értük. Gondoljunk csak a (nem feltétlenül rosszindulatú, de) sztereotip mondásokra a női táskák rejtelmeiről – mintha a nők jellemhibája lenne, hogy a holmijaikat nem tudják ruháik hiányzó vagy alulméretezett zsebeiben elhelyezni.
Szerszámok és balesetek
Ha már a mindennapoknál tartunk: gyakorlatilag természetes számomra, hogy sehol nem érem el a felső polcokat. Nem rajongok ezért, de megszoktam. Holott nem biztos, hogy kellene, mert a 164 cm-emmel nemhogy extrém alacsony nem vagyok, de testmagasságban egészen pontosan az átlagos magyar nőt képviselem. Fogjak szerelésbe, alakítsam át a polcokat? Ha rászánnám magam, nem lenne könnyű dolgom, ugyanis a szerszámokat az átlagos férfi kézmérethez tervezik, és a nők keze átlagosan 2 cm-rel rövidebb, mint a férfiaké. Mielőtt olvastam volna a fent említett Láthatatlan nőket, meg sem fordult a fejemben, hogy ez is elrettentheti a nőket a barkácsolástól (és nemcsak az, hogy azt férfias tevékenységként kódolja a társadalom). Ha mégsem, és netán még foglalkozásként választják, akkor pedig egészségügyi következményekkel kell számolniuk: Criado Perez egy amerikai asztalos-szakszervezet adataira hivatkozva írja, hogy a nők a férfiaknál nagyobb arányban szenvednek el rándulásokat és húzódásokat a csukló és a felkar területén – ez legalább részben tulajdonítható a nem megfelelő felszerelésnek.
![](https://cms.static.marquardmedia.hu/data/cikk/350/350422.640.jpg)
Zongorák
De még csak nem is kell feltétlenül nemiszerep-áthágást elkövetni: az elvileg univerzális tárgyak is férfiméretekhez igazodva készülnek. A zongoraművészek közt ugyanannyi nő van, mint férfi, és ez a helyzet még csak nem is új keletű. A kutatásokból azonban folyamatosan az derül ki, hogy a női zongoristák legalább 50 százalékkal nagyobb arányban vannak kitéve fájdalomnak és sérüléseknek, mint férfi társaik. Az egyik, Perez által idézett tanulmány szerint a nők 78 százalékánál alakult ki ismétlődő terhelés okozta sérülés (repetitive strain injury, RSI), szemben a férfiak 47 százalékával. Nem csoda: az átlagos női arasz 18 és 20 cm közt van, míg egy átlagos zongorán az oktávok 19 cm szélesek, ami a női zongoristák jelentős részét hátrányosan érinti. Nem is beszélve a kisebb kezű férfiakról! Egyiküknek, Christopher Donisonnak 1998-ban eszébe jutott, hogy egy kisebb billentyűzettel rendelkező zongorát tervezzen. Lelkendezve számolt be róla, hogy mennyivel könnyebb ezen játszania, az innovatív hangszer a zongoristák „megmagyarázhatatlan viszolygása” miatt széles körben azonban mégsem terjedt el.
Ha meghallgatjuk Karin Ehrnberger TED-előadását, a dolog annyira talán mégsem megmagyarázhatatlan. A svéd ipari formatervező szerint a használati tárgyak külső megjelenése is hozzájárulhat a nemi sztereotípiák erősítéséhez. A világos színű, könnyű, kis méretű gépek nőiesnek számítanak, míg a sötét színű, nehéz, robusztus gépek a férfiassággal, így a nagyobb értékkel és az univerzális professzionalizmussal társulnak. Ehrnberger diplomamunkájában ezt azzal demonstrálta, hogy tervezett egy feminin külsejű fúrót és egy maszkulin külsejű botmixert, majd megfigyelte a reakciókat. A kicsi, fehér, Dolphina névre hallgató fúró láttán az emberek úgy vélekedtek, hogy ez egy nőknek való fúró, és ezt azzal indokolták, hogy gyenge, megbízhatatlan, gyerekes és konyhai eszközre hasonlít. A fekete, masszív botmixerről viszont nem feltételezték, hogy konyhai babérokra törő férfiaknak készült – csak általános dicséreteket kapott.
A férfi(as) a norma, a nő(ies) pedig az attól való eltérés: valószínűleg ezért nem akarta túl sok zongorista kockáztatni, hogy szokatlan hangszerválasztása miatt kétségbe vonják a képességeit. Bizonyos esetekben azonban nem csak a presztízs és az ínhüvely forog kockán. A fegyveres testületeknél szolgáló nők szívesen használnának rájuk szabott eszközöket és egyenruhát, de ezek gyakran nem állnak rendelkezésre – a következmények pedig súlyosak.
![](https://cms.static.marquardmedia.hu/data/cikk/350/350423.640.jpg)
Életveszélyes is lehet a gendervakság
A brit rendőröknél jelenleg is kétségbeejtő a helyzet Criado Perez leírása szerint: a szakszervezeti kongresszus jelentése szerint az érintetteknek csupán 5 százaléka állította, hogy védőfelszerelése sosem akadályozza a munkavégzését. A túlméretezett dzsekik miatt a rendőrnők nehezebben nyúlnak a fegyver után, ami veszélynek teszi ki őket, egyikük pedig arról számolt be, hogy a nem megfelelően illeszkedő, nyomó védőfelszerelés egészségügyi következményei miatt mellkisebbítő műtéten kellett átesnie. 1997-ben egy brit rendőrnő a nem megfelelő védőfelszerelés miatt életét vesztette: le kellett vennie, mert ha rajta volt, anatómiai okokból nem tudta használni a hidraulikus faltörő kost – így védtelen maradt a támadóval szemben.
Azonban nem kell „férfias” szakmákba ártanunk magunkat ahhoz, hogy a tervezés gendervaksága miatt nőként veszélyben forogjon az életünk: bőven elég, ha autóba ülünk. A férfiak ugyan gyakrabban szenvednek autóbalesetet, de amikor a nők járnak így, a következmények súlyosabbak: 46 százaléknál nagyobb eséllyel szereznek súlyos sérülést, és 17 százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak meg. Ennek az az oka, hogy a közelmúltig legfeljebb elvétve használtak a női test antropometriája nyomán kialakított törésteszt-bábukat, noha az autófejlesztés során az 1970-es évek óta alkalmaznak törésteszteket. A 2022 novemberében bemutatott svéd modellt több hírforrás az első női törésteszt-bábuként harangozta be – valójában már a kilencvenes évektől léteztek hasonlók, és az USA-ban 2011-től használják őket, de az eddigi modellek egyrészt széles körben nem terjedtek el (többek közt mert pl. az EU-szabványok szerint sem elvárás a használatuk), másrészt nem is képezték le megfelelően a női anatómiát (pl. izomtömegarány, csontsűrűség), pusztán a férfibábuk kicsinyített másai. A svéd kutatócsoport kiküszöbölte ezeket a hiányosságokat – kérdés, hogy az ellen tudnak-e bármit tenni, hogy a női törésteszt-bábukat, ha be is vetik, általában az anyósülésen tesztelik.
A nőknek nemcsak az autós közlekedést érdemes kétszer meggondolniuk, de azt is, hogy kockáztatnak-e egy hirtelen szívmegállást az utcán. 2017-ben a Pennsylvaniai Egyetem kutatói arra az eredményre jutottak, hogy az újraélesztést igénylő vészhelyzetekben a férfiak túlélési esélyei 23 százalékkal magasabbak. Általános probléma (Magyarországon is), hogy kevesen mernek egy összeesett emberhez odamenni, az életfunkcióit ellenőrizni és indokolt esetben megkezdeni a mellkasi nyomásokat (holott ilyen helyzetben minden másodperc számít a beteg esélyei szempontjából) – de ha a páciens nő, a problémát még a mellek megérintésének tabuja is fokozza. Így – mivel az elsősegély-tanfolyamokon a résztvevők mindig férfitorzón gyakorolnak – 27 százalékkal csökken a gyors közbeavatkozás esélye.